Ez a nap is elérkezett, végre végigértem a könyvön, és ezennel büszkén prezentálom a James Potter és az Ősök udvara átnézett, javított, teljes változatát illusztrációkkal, meg mindennel, ami szem-szájnak ingere.
A PDF fájlt innen tölthetitek le.
(Vagy innen.)
S ha már a meglepetéseknél tartunk, jelzem, hogy frissült a Kapuőr átka oldala is egy vadonatúj előzetessel, valamint az új regény premierjének pontos dátumával, ami közelebb van, mint gondolnátok…
Sokan kérdezték, hogy most, hogy véget ért az Ősök udvara, hogyan tovább, mi lesz a következő lépés. Nos, először is tartok egy kis szünetet, amiben szeretném végre befejezni a mostanában méltánytalanul elhanyagolt saját fanfictionömet, utána pedig sor kerül a második James Potter regény, a Kapuőr átkának lefordítására. Azaz, jobban mondva, ez így nem teljesen igaz, hiszen a fordítást már elkezdtem, de azt szeretném, ha az új könyv fejezeteire ne kelljen annyit várnotok, és eljussak odáig, hogy megoldható legyen a heti egy frissítés. Ez nem most lesz, nem is holnap, de előre láthatóan pár hónapon belül (terveim szerint még nyár előtt) bekövetkezik.
Addig is, amíg ez megtörténik, ajánlom, hogy figyeljétek a kapuoratka.wordpress.com oldalt, ahol az első fejezetig még szeretnék pár “bemelegítő” meglepetést megosztani veletek.
Az iskola utolsó hetei összemosódtak James emlékeiben. Most, hogy megszabadult az állandó kalandok és halálos veszedelem fenyegető rémétől, napjai megteltek az iskolai élet, évzáró vizsgák és pálcagyakorlatok sokkal kevesebb stresszt ígérő mókuskerekével. Nem mintha James panaszkodott volna, kész felüdülésként élte meg ezeket a heteket az Ősök udvara kapcsán történtek után. Senki nem csodálkozott, mikor az évzáró vacsorán a Hugrabug kapta a házkupát, tekintve, hogy ez volt az egyetlen ház, amely nem szenvedett nagyobb pontlevonást a Merlin összeesküvéssel kapcsolatos sötét ügyek miatt. Egyedül a seprű meglovasítása ötven-ötven pontban fájt a Hollóhátnak és a Griffendélnek.
- De én láttam őket! – bizonygatta Prescott rekedten, ahogy követte Vince-et a Landroverekhez. – Óriások! Az egyik olyan magas volt, mint a fák! Akkora lábnyomuk volt, mint egy… mint egy…! – Kétségbeesetten hadonászott a kezével, de Vince oda sem figyelt rá. Vigyázva eltette kameráját egy habszivaccsal bélelt bőröndbe.
Harry csatlakozott Jameshez, Zane-hez és Ralphoz, és közösen elköltöttek egy kései reggelit a nagyterem alatti konyhában. James észrevette, hogy a hatalmas tűzhelynél szorgoskodó házi manó ugyanaz, aki próbaidőre helyezte a fiúkat. A manó leplezetlen gyanakvással figyelte őket, de nem szólt semmit. Egy kis asztalnál zsúfolódtak, egy még kisebb ablak alatt, és lazacot meg pirítóst ettek sütőtöklével és feketeteával. Végül Harry azt javasolta a három fiúnak, hogy mosakodjanak meg, aztán pihenjenek le. Még mindig azokat a ruhákat viselték, amik előző nap, a balul elsült seprűlopási akció során volt rajtuk, márpedig azok meglehetősen piszkosak és viseltesek voltak az erdőben töltött éjszaka után. James még soha nem érezte olyan kimerültnek magát, mint most, és elhatározta, iskolai válság ide vagy oda, de tíz percen belül ágyban lesz.
A hajnal már halovány, rózsaszín csík formájában jelezte közeledtét a távoli horizonton, mikor James kinyitotta a szemét. Kényelmetlen testhelyzetben, csonttá fagyva feküdt a Barlangmenedék padlóján. Felnyögött, ülő helyzetbe tornázta magát, aztán szemügyre vette a környezetét. Az első, amit észrevett, Merlin trónjának eltűnése volt. Még csak a nyoma sem látszott a fűben ott, ahol korábban állt. A második, ami feltűnt neki, hogy a Barlangmenedék már nem volt olyan varázslatos hely, mint korábban. Merlin trónjának hiányában a sziget gyorsan visszanyerte eredeti vad és természetes külsejét. Az ősi épület érzete tovaszállt. Madarak csiripeltek a feléje boruló fák koronájában.
Madam Curio javára legyen mondva, Jackson professzor vádaskodása nem befolyásolta James ellátásának minőségét. Több percig vizsgálgatta a törést, nyomogatta, húzkodta, aztán óvatosan sínbe tette. Kíméletlen, de végletekig aprólékos panaszkodásba fogott a kviddicssérüléseket illetően, és James ebből a szóáradatból kihallotta, hogy az asszony legalább századszorra ismétli el ugyanazt. Ide-oda ugrándozott a témák között, és Jamesnek nem kellett találgatnia, jól tudta, mi jár a fejében. Martin Prescott felbukkanása az iskolában elméletek és aggályok mindent elsöprő hullámát indította el. A tények, hogy a férfi egy mugli újságíró, és az Alma Aleron körletében lett elszállásolva, temérdek pletykának szolgáltak táptalajul. Furcsa feszélyezettség telepedett az egész iskolára, és az igazgatónő bejelentése, miszerint minisztériumi küldöttség érkezik, hogy Mr. Prescottal tárgyaljon, szemernyit sem könnyített a helyzeten.
Másnap reggel, mikor James, Ralph és Zane reggelizni érkeztek a nagyterembe, céltudatosan a griffendéles asztal távoli vége felé indultak.
- És ez biztos? – kérdezte Ralph, miközben átvágtak a termen. – Most már nem visszakozhatunk, ugye tudod?
James összeszorította ajkait, és nem felelt. Csatlakoztak Noah-hoz, Tedhez meg a többi Bajkeverőhöz, akik nagy csoportba tömörültek.
Martin J. Prescott Riporter volt. Mindig is nagybetűsként gondolt erre a szóra. Martin számára a Riporterkedés többet jelentett egy egyszerű állásnál. Ez volt az egyénisége. Ő nem csupán egy arc volt, aki súgógépről olvas, sem egy újabb határidőhöz kötött név. Martin az volt, amit az éjjelnappali hírek producerei úgy hívtak: „személyiség”. Ő volt az, aki szállította a híreket, és aztán kiszínezve még kelendőbbé tette azokat. Persze hitt benne, hogy csakis pozitív irányba gyakorol hatást a történésekre. Éppen csak ad egy hajszálnyi kis lökést, amitől a hírek Hírekké válnak, más szavakkal, olyasmivé, amit az emberek látni vagy olvasni akarnak.
- Micsoda? Miért kellene ellopnunk a seprűt? – értetlenkedett Ralph másnap, a reggeli alatt, miközben az asztalra hajolva magához húzott egy tányér sültkolbászt. – Sokkal nehezebb lenne megszereznünk, mint Jackson táskáját. A fiúkat be sem engedik a lányok hálóhelyiségeibe. Még a közelébe sem tudunk jutni! Ráadásul a köpeny már nálunk van. Anélkül semmire sem mennek.
